Mastertent sátrak a 24. Hargita Gyöngye Ralin

Október 6. és 8. között került megrendezésre Hargita megye legnagyobb sporteseménye, a Hargita Gyöngye Rali.
Országos szinten az egyik legszebb és legjobban megszervezett verseny, ami évről évre fejlődik. Idén módosult a felület, murváról aszfaltra váltottak a szervezők, így még látványosabbnak és izgalmasabbnak bizonyult a verseny.


Kezdődhet a száguldás!


A hatvan benevezett járgányt a gépparkban csodálhatták meg az érdeklődők. Pénteken reggel az adminisztratív és technikai gépátvételt követően a shakedownon hangoltak a versenyzők, majd négy gyorsasági szakasz következett (Patakfalva–Homoródszentmárton, Szentpál–Karácsonyfalva, Lövéte–Kalibáskő és a székelyudvarhelyi szuperspeciális).

A versenyt tavalyhoz hasonlóan idén is Simone Tempestini nyerte meg.


A Mastertent 12 sátorral támogatta versenyt.


Ferencz Csaba főszervező elmondása szerint, a Mastertent sátrak fontos alkotóelemei voltak az esemény sikerességének. Mivel könnyen és gyorsan felszerelhetőek, időt és energiát takarítottak meg. A rajtnál és a célnál felállított Mastertent sátrak alatt, a szeszélyes időjárás ellenére, a birók zavartalanul végezhették munkájukat. A nagy nészerűségnek örvendő szuperspeciálon 6 darab 3x3m-es sátor állt a VIP vendégek rendelkezésére.
 
04.11.2016